Mr. Halhed (Preface to the Gentoo Code of Laws, pp. xiii.-xiv.) has good observations on the vanity of all attempts to allegorize the Hindu mythology: he observes, with perfect truth, “The vulgar and illiterate have always understood the mythology of their country in its literal sense; and there was a time to every nation, when the highest rank in it was equally vulgar and illiterate with the lowest.... A Hindu esteems the astonishing miracles attributed to a Brima, or a Kishen, as facts of the most indubitable authenticity, and the relation of them as most strictly historical.”

Compare also Gibbon’s remarks on the allegorizing tendencies of the later Platonists (Hist. Decl. and Fall, vol. iv. p. 71).

[989] Varro, ap. Augustin. De Civ. Dei, iv. 27; vi. 5-6. “Dicis fabulosos Deos accommodatos esse ad theatrum, naturales ad mundum, civiles ad urbem.” “Varro, de religionibus loquens, multa esse vera dixit, quæ non modo vulgo scire non sit utile, sed etiam tametsi falsa sint, aliter existimare populum expediat: et ideo Græcos teletas et mysteria taciturnitate parietibusque clausisse” (ibid. iv. 31). See Villoison, De Triplici Theologiâ Commentatio, p. 8; and Lactantius, De Origin. Error. ii. 3. The doctrine of the Stoic Chrysippus, ap. Etymologicon Magn. v. Τελεταί—Χρύσιππος δέ φησι, τοὺς περὶ τῶν θείων λόγους εἰκότως καλεῖσθαι τελετὰς, χρῆναι γὰρ τούτους τελευταίους καὶ ἐπὶ πᾶσι διδάσκεσθαι, τῆς ψυχῆς ἐχούσης ἕρμα καὶ κεκρατημένης, καὶ πρὸς τοὺς ἀμυήτους σιωπᾷν δυναμένης· μέγα γὰρ εἶναι τὸ ἆθλον ὑπὲρ θεῶν ἀκοῦσαί τε ὀρθὰ, καὶ ἐγκρατεῖς γενέσθαι αὐτῶν.

The triple division of Varro is reproduced in Plutarch, Amatorius, p. 763. τὰ μὲν μύθῳ, τὰ δὲ νόμῳ, τὰ δὲ λόγῳ, πίστιν ἐξ ἀρχῆς ἔσχηκε· τῆς δ᾽ οὖν περὶ θεῶν δόξης καὶ παντάπασιν ἡγεμόνες καὶ διδάσκαλοι γεγόνασιν ἡμῖν οἵ τε ποιηταὶ, καὶ οἱ νομοθέται, καὶ τρίτον, οἱ φιλόσοφοι.

[990] Plato, Phædr. c. 7. p. 229:—

Phædrus. Εἶπέ μοι, ὦ Σώκρατες, σὺ τοῦτο τὸ μυθολόγημα πείθει ἀληθὲς εἶναι;

Socrates. Ἀλλ᾽ εἰ ἀπιστοίην, ὥσπερ οἱ σοφοὶ, οὐκ ἂν ἄτοπος εἴην, εἶτα σοφιζόμενος φαίην αὐτὴν πνεῦμα Βορέου κατὰ τῶν πλησίον πετρῶν σὺν φαρμακείᾳ παίζουσαν ὦσαι, καὶ οὕτω δὴ τελευτήσασαν λεχθῆναι ὑπὸ τοῦ Βορέου ἀναρπαστὸν γεγονέναι.... Ἐγὼ δὲ, ὦ Φαῖδρε, ἄλλως μὲν τὰ τοιαῦτα χαρίεντα ἡγοῦμαι, λίαν δὲ δεινοῦ καὶ ἐπιπόνου καὶ οὐ πάνυ εὐτυχοῦς ἀνδρὸς, κατ᾽ ἄλλο μὲν οὐδὲν, ὅτι δ᾽ αὐτῷ ἀνάγκη μετὰ τοῦτο τὸ τῶν Ἱπποκενταύρων εἶδος ἐπανορθοῦσθαι, καὶ αὖθις τὸ τῆς Χιμαίρας. Καὶ ἐπιῤῥεῖ δὲ ὄχλος τοιούτων Γοργόνων καὶ Πηγάσων, καὶ ἄλλων ἀμηχάνων πλήθη τε καὶ ἀτοπίαι τερατολόγων τινῶν φύσεων· αἷς εἴ τις ἀπιστῶν προσβιβᾷ κατὰ τὸ εἰκὸς ἕκαστον, ἅτε ἀγροίκῳ τινὶ σοφίᾳ χρώμενος, πολλῆς αὐτῷ σχολῆς δεήσει. Ἐμοὶ δὲ πρὸς ταῦτα οὐδαμῶς ἐστι σχολή.... Ὅθεν δὴ χαίρειν ἐάσας ταῦτα, πειθόμενος δὲ τῷ νομιζομένῳ περὶ αὐτῶν, ὃ νῦν δὴ ἔλεγον, σκοπῶ οὐ ταῦτα ἀλλ᾽ ἐμαυτὸν, etc.

[991] Plato, Repub. iii. 5. p. 391. The perfect ignorance of all men respecting the gods, rendered the task of fiction easy (Plato, Kritias, p. 107).

[992] Plato, Repub. ii. 16. p. 377. Λόγων δὲ διττὸν εἶδος, τὸ μὲν ἀληθὲς, ψεῦδος δ᾽ ἕτερον; Ναί. Παιδευτέον δ᾽ ἐν ἀμφοτέροις, πρότερον δ᾽ ἐν τοῖς ψεύδεσιν· ... Οὐ μανθάνεις, ὅτι πρῶτον τοῖς παιδίοις μύθους λέγομεν· τοῦτο δέ που ὡς τὸ ὅλον εἰπεῖν ψεῦδος, ἔνι δὲ καὶ ἀληθῆ.... Πρῶτον ἡμῖν ἐπιστατητέον τοῖς μυθοποιοῖς, καὶ ὃν μὲν ἂν καλὸν μῦθον ποιήσωσιν, ἐγκριτέον, ὃν δ᾽ ἂν μὴ, ἀποκριτέον ... ὧν δὲ νῦν λέγουσι, τοὺς πολλοὺς ἐκβλητέον ... οὓς Ἡσίοδος καὶ Ὅμηρος ἡμῖν ἐλεγέτην, καὶ οἱ ἄλλοι ποιηταί. Οὗτοι γάρ που μύθους τοῖς ἀνθρώποις ψευδεῖς συντιθέντες ἔλεγόν τε καὶ λέγουσι. Ποίους δὴ, ἦ δ᾽ ὅς, καὶ τί αὐτῶν μεμφόμενος λέγεις; Ὅπερ, ἦν δ᾽ ἐγὼ, χρὴ καὶ πρῶτον καὶ μάλιστα μέμφεσθαι, ἄλλως τε καὶ ἐάν τις μὴ καλῶς ψεύδηται. Τί τοῦτο; Ὅταν τις εἰκάζῃ κακῶς τῷ λόγῳ περὶ θεῶν τε καὶ ἡρώων, οἷοί εἰσιν, ὥσπερ γραφεὺς μηδὲν ἐοικότα γράφων οἷς ἂν ὅμοια βουληθῇ γράψαι.

The same train of thought, and the precepts founded upon it, are followed up through chaps. 17, 18, and 19; compare De Legg. xii. p. 941.